2017. február 21., kedd

Mindegy, mit ebédelünk???

Engem mindig annyi hatás ér, és muszáj ennek egy részét közre adnom, hogy ilyen formában is szabaduljak tőlük, bocsi, aki receptért jött ide, nyugodtan görgessen lejjebb, mert fröcsögés jön  👹😈
Szóval nálunk a kaja kérdéskör annyira nem egyszerű, mert én nem vagyok hajlandó menzán enni, Krisztián nem tud, Editkével nincsen semmi gond, ő normál óvodás, mindent megeszik az oviban, meg otthon is, ő a legerősebb láncszem ezen a téren. Viszont én bármennyire is szeretem, nem eszek gyakran se tésztát, se krumplit, se fehér lisztet, ezvan. Lehet emiatt utálni, meg köpködni, nekem ez vált be, ezt csinálom. Krisztián emellé még a saját rendszerét is beépítteti velem, ami inkább paleo szemlélet, és nincs is ezzel nekem gondom. Viszont ebből kifolyólag én igen, minden nap főzök általában, ami nem fáradtság számomra, mert szeretem, és azt is szeretem, hogy tudom, hogy mit eszek. A menzán csak látom, de nem tudom, hogy mit eszek. Viszont ennek a fajta táplálkozásnak a betartása bizony sok tervezést igényel, amivel nekem megint nincsen nagy gondom, mert egyrészt Krisztián partner ebben, másrészt meg már jó pár éve ezt csináljuk és működik. És nincsen "jajjjmitegyünkebédre" "gyorsandobjunkbeegyhambit" "mostcsakpéksütivanebédre" és társai. Elfogadom, hogy valakinek ez jó és megfelel, nekem nem. De mikor az állandóan tésztát zabáló táplálkozó munkatársam akar engem meggyőzni arról, hogy tök felesleges a menünket megtervezni, akkor kinyílik a bicska a zsebemben, mert bár volt gyerekszobám, és ennek köszönhetően nem szólok be neki, de azért valahol ki kell adnom magamból, hogy rendben, hogy neked megfelel, hogy egyik nap mákos tészta, másik nap diós tészta, harmadik nap meg sajtos tészta a menü, és szíved joga, hogy te ilyen gyorsan "megoldod" az ebédedet, de mondjuk szerintem ez hosszú távon tök egészségtelen, másrészt meg én hallgatom aztán 4 órán keresztül a gyomrod reakcióját erre a szénhidrát sokkra. Ami mondom, nekem aztán egymindegy, ki hogyan teszi tönkre magát, ha neki ez megfelel, csinálja, csak engem ne szóljon le azért, mert nekem kicsit többet jelent mindennapi menüm lehetőleg ésszerű összeállítása. Bleeee. Tudom, hogy ez gáz bejegyzés volt, elnézést is kérek érte, csak nem tudom, embereket a meggyőződésük miatt mi a tökért kell bántani. Ez vonatkozik vallási, politikai nézet beli, vagy akár táplálkozási meggyőződésre is. Tehát ha valaki minden nap főtt tésztát akar enni, hát tőlem tegye, nem kezdek el neki azon lamentálni, hogy mekkora hasa nőtt az elmúlt 2 évben, mióta tésztát eszik napi jelleggel, felnőtt ember, nem a barátom, aki esetleg a tanácsomat kérné, szóval minek szóljak be? Neki miért okoz földöntúli örömöt, hogy engem piszkál az étrend tervező kis naptáram miatt, és amiatt, hogy kölest eszek? Ez miért nem mindegy neki? A kérdésre persze nem várok választ.
De hogy jót is írjak, szerintem a heti menü megtervezése egy kis családi naptárban, vagy excel táblában vagy bárminemű formában tök meghálálja a munkát, mert ha látjuk, hogy egy hétre előre kb mit akarunk enni, akkor egyszerre be lehet vásárolni (nem kell napi szinten boltba rohangálni, ahol tök felesleges dolgokat is meg fogunk venni, amit nem is akartunk volna, kevesebb gázolajat, benzint használunk, így zöldebbek leszünk stb...), változatos lesz az ebédünk, mert látjuk, mikor mit ettünk utoljára, nem mellesleg akár fogyhatunk is, már akinek ez a célja, hiszen látjuk, hogy ha egyik nap vágyakozásainknak engedve hamburgert ettünk ebédre, akkor azt a másik napon egy salátával "helyre tudjuk hozni", és nem lesznek "csak bekapok valamit" étkezések, amik rendszerint nem túl egészséges cukor meg szénhidrátbombák. Persze nyilván én is eszek cukrot, meg pizzát és hamburgert is, és vesztemre még szeretem is őket nagyon, de azzal, hogy a hét nagyobb részében előre tervezek, főzök, csomagolok, így nincsen nagyobb problémám a testemen lévő zsírral. Ez nem szerencse meg alkat kérdése, akármilyen jó is lenne a genetikára fogni. Odafigyelés és tervezés kérdése. De akinek nem ez a fontos, az tényleg, ne csinálja, csak hagyja már élni azt, aki másképpen gondolkodik! Köszönöm a figyelmet 😇

2017. február 20., hétfő

Pöffeteg keksz

Ezt a nevet én adtam ennek a süteménynek. Az eredeti ötletet a neten találtam, egy viszonylag szépnek és jónak tűnő nagyon menő csillivilli gasztroblogon, de a dolog csak kívülről csillivilli, mert a blog írója annyira figyelmen kívül hagyja az olvasóit, hogy kicsit el is ment a kedvem tőle, mert minek vezet valaki blogot, ha a kérdésekre, észrevételekre soha nem reagál? A kérdés költői. A süti sütésénél nagy szükségem lett volna egy tanácsra, amit nem kaptam meg, pedig a mai világ arról szól, hogy a fb azért van és létezik, és ott blogokat azért reklámoznak (amit én ezzel a bloggal hála a jó égnek, soha nem tettem meg), hogy minél többen olvassák, és szeressék meg (ami akár a válasz adásán keresztül is megtörténhet, nyilván) de úgy tűnik, nem mindenkinél ez a szemlélet. Mert miután kidühöngtem magam, mert nem sikerült az első adag süti, végignéztem, és soha nincsen reakció a kérdésekre, hozzászólásokra, ami nagy kár, és sajnos sokat elmond a bloggerről. Kár. És ami szintén zavaró, hogy egy gasztroblogger, oké, nem agysebész, de azért a normál és érthető mértékegységre való odafigyelés és használatos rövidítések alkalmazása szerintem nem egy nagy kihívás, de kicsit igényesebbé teszi a blog kinézetét.  
Mindenesetre a recept kis módosítással szuperül működik, és én direkt arra biztatok mindenkit, aki ide vetődik és olvassa a blogomat, hogy ha kérdése van, bátran tegye azt fel, szívesen és örömmel válaszolok. 
Szóval a recept, és a hozzávalók:
  • 15 dkg magas kakaótartalmú csoki
  • 10 dkg csokipasztilla (vagy mi magunk összedarabolunk 10 dkg étcsokit)
  • 50 g vaj
  • 50 g liszt
  • 25 dkg cukor
  • 2 tojás
  • negyed zacskó sütőpor
  • a tetejére díszítésnek színes csokidrazsé
Először is a két tojást a rengeteg nagyon sok cukorral jó habosra keverjük, és utána odaadjuk valakinek, aki tovább kevergeti, amig a csokiból 10 dkg-t megolvasztunk gőz fölött a vajjal együtt, majd a csokit belekeverjük (ne legyen forró!!!) a tojásba. A liszthez adjuk a sütőport és a csokipasztillát vagy a darabolt csokit, és ezt is hozzákeverjük a tojásos-csokis cucchoz. És itt jön a varázslat, állni hagyjuk egy jó ideig, mert ha nem így járunk el, és egyből sütni kezdjük a kekszeket, akkor bizony szétfolyik az egész, és ráragad a sütőpapírra, ami levakarhatatlan onnan :( Nekem az utolsó adag sikerült a legjobbra, ami kb 30 percet állt szobahőmérsékleten az összekeverés után.
Ha állt egy keveset a massza, akkor egy kanállal kisebb halmokat teszünk sütőpapíros tepsire, és 180 fokon kb 10 percig sütjük. Oda kell rá figyelni, mert egy idő után megég a széle. Először a sütőben fel fognak púposodni a sütik, akkor érdemes rászórni a csokidrazsét, ha az elején szórjuk rá, akkor remekül lesüllyednek a tésztába és semmi se fog belőle látszódni, hiába kínlódtunk vele. Mikor kivesszük, érdemes teljesen hagyni kihűlni, és csak utána leszedni a sütőpapírról, akkor nem fognak széttörni a kekszek, és miközben hűlnek, le is lappad a tésztája, betöredezik, és lapos lesz, de finom. Kívül ropogni fog, belül meg kicsit ragadós lesz. Nálunk nagy sikert aratott, bár sokszor nem szabad sütnöm, mert tele van cukorral 😈

2017. február 9., csütörtök

Bemutatkozik dobozpóni

avagy hogyan termeljünk még több lomot a gyerekszobába 😆 Nem, ennek az újrahasznos dobozunikornis póninak megvan a maga létjogosultsága Editke szobájában, szóval nem is lom ő igazából. És Editke annyira szereti, hogy érdemes volt vele rengeteg sok órán keresztül bíbelődni. 
A munkafolyamatról nincsenek fázisfotóim, mert el is felejtettem őket, így csak a kiinduló állapotot és a végállapotot tudom megmutatni, a többit meg szavakban kifejezni 😁
A kiindulási állapota unikornis póninak ez volt, két kiszuperált kit-es doboz a laborból, ohjeeee, minden szemetet fel lehet használni, mert valójában a szemetek egy része hulladék csupán, nem szemét. 
Na innentől aztán a képzeletre van bízva a folyamat. Én öntapadó tapétával fedtem be a dobozokat, eredetileg az egész állat rózsaszínben pompázott volna, de kevésnek bizonyult  a rózsaszín tapéta, így a fele barna lett. Editke is engedélyezte. Aztán az egyik dobozt úgy vontam be, hogy a póniunikornis hasában lehessen dolgokat tárolni, hogy ne csak dísz legyen a gyerekszobában, hanem mondjuk nyeljen be legalább fél kiló hajgumit/üveggolyót/hajráfot/bármitamibelefér. Ezért a nagyobb doboz bevonása kicsit munkásabb volt. Aztán kiszabtam a szárnyakat is, amiket milton kapoccsal rögzítettem, először rossz helyen, de aztán végül jó helyre került, és így nem fittyen le állandóan a póni szárnya. A lábai természetesenhogy wc papír gurigából készültek, azokat is bevontam tapétával, és a patkójuk (hát jobb híján nevezzük annak) más színnel jelzés értékűen került rá. Kivágtam a szemeket-füleket, díszítettem, felragasztottam. Egy darabig ilyen állapotban volt dobozpóni, mert nem találtam neki megfelelő faroknak és sörénynek valót, de aztán Nikivel megtaláltuk a tuti lelőhelyet, aki még nem járt Pirex papírboltban, és nem is akar egy ilyen helyen egy kisebb vagyont elkölteni, az ne is menjen be. Mi bementünk... így lett (többek között) a póni további részeinek alapanyag. 
És teljes díszében, sörénnyel és szarvval a fején készen is lett doboz unikornispónink. 



A pocakjában pedig lehet tárolni kisebb-nagyobb dolgokat, most éppen üveggolyók vannak benne, remélem nem üli meg a gyomrát.
Oké, én is tudom, hogy farka nincsen még, de Editkének ünnepélyesen megígértem, hogy vele együtt ragasztom majd fel a farkat, és még nem jutottunk el odáig. 

2017. február 3., péntek

Farsangi szalagos fánk szénhidrát csökkentett verzióban

Mindig azt gondoltam, hogy a fánksütés valami nagy hókusz-pókusz, aminek kivitelezésére én magam perszehogy képtelen vagyok. És ez nem is igaz, mert ahhoz képest, hogy először sütöttem, tök jól sikerült, igaz lehetne kicsit szellősebb a tészta, de ízre nagyon finom. Editkével be is zabáltunk belőle persze, rendesen, fájt is a hasunk, de hát így jár, aki melegen eszik frissen kisült kelt tésztát 😛
A fánkot ch csökkentett liszttel készítettem el, de rendes liszttel is nagyon jól működik, mivel arra van az eredeti recept 😉 De aki figyel a vonalaira, vagy bármi más okból hisz a ch csökkentésben, az bátran készítse el másmilyen liszttel, működni fog, ha valamilyen keleszthető anyag is van benne (én felesben csináltam normál liszttel). A gluténmentes lisztek nekem nem kelnek meg, mondjuk feltétlen a gluténmentességet nem is szeretném megvalósítani, csak egyszer akartam olyan liszttel készíteni valamit egy valakinek, aki érzékeny rá, és nem működött. De a neten lehet találni különböző sikér helyettesítőket, amivel állítólag a kelt tészta is működik gluténmentesen.
A recept egy kicsit módosított Horváth Ilona recept, hozzávalók:
  • 50 dkg liszt (én ch csökkentettel csináltam)
  • 1 kávéskanál só
  • fél kocka friss élesztő
  • 3 dl tej (nekem ez sok volt nagyon, lehet liszttől is függ)
  • 4 evőkanál cukor
  • 1 csomag vaniliás cukor
  • 1 tojás sárgája
  • 7 dkg margarin
  • sütéshez olaj
Az élesztőt felfuttatjuk a cukorral és egy kevés tejjel, majd a liszthez adjuk, és a többi hozzávalóval lágy kalácstészta állagú tésztát gyúrunk. Én kézzel szoktam, mert szeretek tésztát gyúrni, de géppel is lehet persze. Ha megvan a tészta, akkor kelesztjük meleg helyen egy órát. Ha megkelt, kb ujjnyi vastagra nyújtjuk (sülés közben még nőni fog) és korongokat szaggatunk belőle (én egy pohárral szaggattam ki).
Kelesztjük így kiszaggatva is egy 20-30 percet (addig pont le lehet nyomni egy RR hasizmot 😈 fitness őrült anyukáknak, akik ezt ördögtől valónak tartják, vagy ősanyák, akkor ők addig foglalkozhatnak kulturáltan a gyerekeikkel, én egy színezőt adtam Editkének, és biztatást, hogy jöhet velem a földre tornázni, dehát könnyű nekem, egy gyerekem van, az is lány, tudom, csak jelzem, hogy ilyenkor is lehet ám tornázni, nem kell fél napot készülni egy hasizom erősítésnek, és átöltözni sem kell, mert sportmelltartóban pont lehet tésztát is gyúrni, utána meg sütni majd egy füst alatt lezuhanyozni, és illatos hajjal és bőrrel enni a fánkot, majd gyomorrontást kapni).
Ha megkeltek még egyszer, akkor olajat forrósítunk, és megsütjük a fánkok mindkét oldalát. Én úgy sütöttem, hogy Horváth Ilona leírta, először az egyik oldalát fedő alatt, aztán megfordítottam, és a másik oldalát fedő nélkül sütöttem. Nem kell amúgy sok idő a sütésnek, nekem egy kb 10 perc alatt megvolt az egész pedig arra készültem, hogy majd ott állok egy 40 percet biztosan.
Nem nagyon vártunk, hogy hűljön, hanem még úgy melegen, stíviás baracklekvárral ettük, és nagyon finom volt. 

2017. február 2., csütörtök

Fejdíszek, maszkok - itt a farsang!

Igaz ezeket a fejdíszeket, maszkokat és egyéb bulizáshoz elegedhetetlen dolgokat nem farsangra készítettem, hanem még újévre, de azért a farsangi időszakban is megállják a helyüket, és ha 10 percre le tudunk vele kötni egy gyereket, akkor már megérte. Ha meg mi magunk készítjük el, akkor felbecsülhetetlen kikapcsolódást nyújtunk az agyunknak (ami a munkában megfáradt 😛), ami ugye fontos. A flow élmény, megminden, tudjátok 😏
Szóval a dolog egészen egyszerű; kellenek kartonpapírok (akár kidobásra váró dobozok, csomagoló anyagok, stb), dekortapaszok, wc papír gurigák (ez a legjobb), ragasztó, olló, sniccer, kitartás. Ha ezek megvannak, akkor akár monokróm szetteket, akár a gyerekek számára kedvesebb színes kis maszkokat tudunk legyártani, amit aztán vagy mi magunk, vagy a gyerekek tovább tudnak díszíteni, így ügyesedik a kezük, meg mittuodoménmilyen képességül is nyilván, így íme, itt egy fejlesztő játék otthonra, ami nem igényel nagy beruházást. És az a gyerek, aki nem szeret rajzolni egy-egy álarcot szívesebben díszít ki, mint hogy papírra rajzoljon simán, mert ez izgibb, és így hátha olyan gyerek is bevonódik a kézműveskedésbe, aki amúgy nem kedveli a ceruzás tevékenységet. Ezt csak feltételezem úgy a józan paraszti eszemmel, mert saját tapasztalatom ebben nincsen. 
És amik készülnek, pl wc papír gurigából és dekortapaszból, kevés csillivilli pomponnal: 
Kiskoronák!


 Lányoknak szigorúan hajráfra rögzítve.
Kartonból és hurkapálcából karneváli maszk, amit a lányok strasszokkal díszítettek tovább és tettek egyedivé.
A felnőtteknek, kartonból, sniccerrel és sok-sok türelemmel. 
És hogy környezettudatosak is legyünk; a gyerekeknek a kék álarcot és a felnőttek csókos száját kidobásra ítélt kartondobozból vágtam ki, majd lefestettem akrilfestékkel (minimális mennyiség kell, és akár temperával is lehet festeni rá). Ez néminemű tudatosságot, és gyűjtő szenvedélyt valamit sok-sok tároló helyet is igényel, hogy legyenek otthon ilyen újrahasznos dolgok, mint wc papír guriga és kartonpapír, de így tudunk szinte a semmiből, bármikor alkotni olyan dolgokat, amik örömet okoznak a gyerekeknek-felnőtteknek, és nem kell egyből vadul a kreativ boltok drága portékái között keresgélni. Ha még tudatosabbak vagyunk, akkor a hurkapálca helyett választhatunk vékony faágakat is, amit egy smirglivel lecsiszolunk. A kreativkodás leginkább nem a pénz költéséről szól, legalábbis nekem, hanem hogy egyszerű dolgokból valami nagyszerűt készítsünk ✌

Kismama kártyák

Ezeket a kártyákat már régen elkészítettem, de nem mertem kitenni a posztot, mert nem szabd elkiabálni a dolgokat. De most már szó sincsen elkiabálásról, így megmutatom az én első ajándékomat Nóra kis pocakbabájának, akiről még mindig (!!!!) nem tudjuk, hogy fiú-e vagy lány, pedig engem már majd arról esz meg a fene, hogy kiderüljön 😃  Egyértelmű volt, mikor kiderült, hogy lakik valaki Nóra pocakjában, hogy kismamakártyákat fogok neki venni, vagy készíteni. A neten persze lehet rendelni mindenfélét, mono krómot (=színetelent, nem tudom, ez most valami nagyon menő dolog), nagyon színeset, ilyen mintásat, meg olyan mintásat, de amellett, hogy szerintem szörnyű lehúzás az ára (miért gondolom ezt mindenről, amit otthon is el lehet készíteni?), nekem kifejezetten egyik készen kapható változat sem jött be, de hát mint tudjuk ízlések és pofonok különbözőek. Inspirációnak (ez is olyan nagyon divatos szó) megnéztem persze néhány készen kapható verziót, aztán nekiálltam a sajátom elkészítésének. A kártyákat power pointban szerkesztettem meg, mert én ahhoz értek a legjobban, nyilván ez szakmai ártalom, és nyilván egy profi grafikus nem ezt a gyalogkakukk utat választja, de nekem ez volt a kézenfekvő, mert méretet, hátteret, szöveget, betűtípust és minden mást is tudtam benne szerkeszteni kedvem szerint. Aztán pdf-et készítettem belőle, kinyomtattam, örültem neki 😇, kivágtam, lamináltam, újra kivágtam, és voilá készen is lettek a cuki kismama kártyáim. Illetve a Nóra kismama kártyái, hogy egészen pontos legyek. Azért is örültem ennek a verziónak, mert így tökéletesen személyre tudtam szabni a kártyákat, nem csak anyuka-apuka van a szövegben, hanem Zoli meg Nórika, szerintem ez személyesebb. Aztán hozzá tettem egy csomó kis vicces dolgot, mint "kedvenc kérdések a kismamaság alatt" pl egyben vagy még? nem kell kettő helyett enni! és a többi, szerintem ezek aranyosak, meg megmarad emléknek, hogy ki és mikor mondta ezt először, jó lesz rá visszaemlékezni évek múlva. A hátterekhez képeket kerestem a neten, és így mindegyik témának külön háttér színe lett, ami szerintem nagyon cooool. 
Na de jöjjenek a képek, a készítés folyamatáról:

Végül vettem nekik egy szerintem nagyon cuki, lányoknak és fiúknak is megfelelő színű kis elefánis dobozt, amibe pont belefértek a kártyák, és egy alkoholos filc, amivel a dátumokat, neveket rá lehet írni a kártyára.
Szerintem tetszett Nórának, remélem jó hasznát veszi majd. A kártyákat amúgy szerintem ki is lehet lyukasztani, és ha már csak emlékek tárolására szolgálnak, akkor egy kis karikával összefűzni, és akkor egy helyen könnyű tárolni őket.

A nagy örömöt pedig megkoronáztuk egy pizzával, ami egyben karácsonyi és utó szülinapi vacsoraként is funkcionált.

2017. január 31., kedd

Van-e új célod az életben?

A kreativ oldalam is működik ám, de most valamiért nem olyan nagy lelkesedéssel írok, nem is tudom megmagyarázni az okát, talán nem is kell. Leginkább ott keresendő a probléma, hogy annyi hatás ér, sok ember sok féle dologról ír, ami hozzám is eljut, és néha leesik az állam, hogy ki mit gondol. A világról, az életről, adott esetben rólam. És ez úgy hat rám, hogy megmerevedek, és inkább nem írok :D Jó nagy hülyeség, de ez van. 
Szóval jönnek ám a jó kis receptek is majd szépen sorban, és igen, diétás receptek, nem azért, mert én állandóan diétázok, hanem mert ilyen az életmódom, nem akarok cukrot meg fehér lisztet enni, és lehet ezért utálni. 
De amiről most akarok írni, hogy az embernek kellenek új célok és kihívások az életben (tényleg kellenek?). És most nem arra gondolok, hogy újévi fogadalom, és akkor az idén ennyit meg ennyit fogok félretenni, elmegyek egy zarándokútra, lefogyok 60 kilósra, mittudomén, hanem igazi, megvalósításra váró célok, és a lényeg, mit teszünk érte, teszünk-e egyáltalán valamit érte. Mert nagyon szép dolog ábrándozni egy boldogabb jövőről, miközben a kezünk a bilibe ér. Lehet nekem célom, hogy karibi utazásra menjek, de a realitások talaján maradva ez nem megvalósítható cél egy év alatt (az én keresetemből). Egy workshop megszervezése, vagy éppen valami kreativ dolog piacra vitele, az már inkább megvalósítható cél, mert mondjuk nem feltétlen kell pénz hozzá (aminek én mondjuk szűkében vagyok), hanem egy ötlet, amin ha sokat elmélkedek, csiszolom, őrzöm, akkor a végére tökéletes lehet, és megvalósíthatóvá válik. Miért írok így rébuszokban? Ennek mi értelme? Azért, mert ebben az évben annyi új fába vágom már most, januárban a fejszémet, hogy félek a végén elkopik a fejsze éle (=nem tudok mindent megvalósítani, amit szeretnék). És nem szeretném előre elkiabálni a dolgokat.
Sokat beszélgettem Zsuzskával, hogy igazából az olyan típusú embereket, mi ő meg én, mi a tök hajtja mindig, hogy valami újba, merészbe vágjon, és ne laposodjon el az élete, ne maradjon mindig a jól kitaposott mederben, ahol békésen, de ugyanakkor kicsit unalmasan folyik tovább? (=Miért kell anyukának wellness-fitness, mikor otthon a helye, és egyáltalán, ki látott már olyat, hogy egy jó családanya vasárnap magára hagyja a gyermekét, szigorúan M-mel? Az anyák nagy része ezt nem meri megtenni, főleg nem egy teljesen szingli barátnővel, akivel nem feltétlen a gyermek étkeztetése a téma.) Miért vágyik az egyik ember mindig másra, újra, kihívásra, a másik meg miért elégedik meg azzal, ami van? És talán még nem is ez a helyes kifejezése az érzéseimnek. Miért gyártok én mindig saját színezőt, játékot, akármit a gyerekemnek, miért nem elég az, amit készen meg tudok venni (és meg is veszem azt is, persze...)? Miért jár az agyam egyfolytában valami más tevékenységen, ami nem a munkám - pedig a munkámat is, legalábbis annak egy részét, nagyon is szeretem, és az agyamat teljesen le is terheli, de mégis, szeretnék emellett valami mást, teljesen ellentétes dolgot végezni? És ezt a másik ember miért nem érzi? Jó válasz persze erre a kérdésre az, hogy sokfélék vagyunk, és mindenki másra vágyik. És ez teljesen igaz is. De ha lenne ennél is több eszem, mint ami van (hehe), és sok pénzem, tuti, hogy elkezdeném vizsgálni, hogy genetikai szinten miben különbözik egy ilyen típusú ember, akinek az agya mindig pörög, mást szervezkedik, attól, aki bemegy a boltba és megveszi készen a gyerekének a jelmezt? (És félre ne értse valaki, tök rendben van az is, hogy valaki jelmezt vesz, hát én meg veszek zöldséget a piacon, mert azt nem tudom megtermelni). Szóval van-e különbség? Miért? Hogyan alakul ki? Kell-e ez a nagy önismeret, önfejlesztés, akármicsoda hókuszpókusz a mai világban? 
"Olyanok vagyunk, mint a hópelyhek; mindannyian mások a magunk csodálatos módján"