2016. augusztus 24., szerda

Nyaralásra különleges labda állatka

A nyaralásra nálunk mindig kell valamilyen extra dolog, mint plüssállat, játék, akármi, ami néha-néha a nyaralás helyszínén is marad egészen sajnálatos módon. Bár tavaly csak egy fürdőruhát hagytunk el (de hogy ezt hogyan sikerült, azt nem tudom), de az idén már nem bíztam a véletlenre, olyan játékot viszünk, amit ha el is hagyunk, akkor se lesz katasztrófa helyzet, mert ez a jópofa kis polip kb fél óra alatt elkészül és bármikor újra legyártható. Mégis cuki, és Editke is egyből a szívébe zárta az általa Lillusnak elkeresztelt polipot. Az ötlet a Praktikából van, az elkészítéséhez semmi extra dolog nem kell, még csak kifejezetten türelem sem, hiszen a legnagyobb meló vele a lábak összefonása, de azt egy gyerek is könnyen, és nagy örömmel elkészíti, ahogyan nálunk Editke is csinálta. 
Ez lesz a végeredmény, kis labdafejű, vízálló nyaralós játék.

Hozzávalók a poliphoz:

  • pólóanyag, kb 50 cm kör átmérőjű méretben
  • egy szivacslabda
  • befőttesgumi
  • maradék szalag a nyakába, de ez el is maradhat (mondjuk Editke esetében minél díszesebb, annál jobb, szóval örüljek, hogy csillámport nem kellett rá szórni)
  • mozgó állatszem
  • ragasztópisztoly
Először a póló anyagból kivágjuk a kört. Azért lesz jó a póló anyag, mert nyúlik, így a fonás is könnyebb (én egész egyszerűen szétvágtam egy száz éve nem használt pólómat, éljen az újrafelhasználás). A kör közepére helyezzük a szivacslabdát, felhajtjuk az anyag szélét, összegumizzuk, megigazgatjuk, hogy a fején sima legyen az anyag. A lelógó anyagot 8 részre vágjuk (mert a polipnak 8 lába van), és minden egyes részt további 3-ra, hogy összetudjuk fonni a lábát. Az eredeti ötlet a Praktikában nem egészen így van, de szerintem ez így sokkal jobb, és szebb lesz a végén. Nyolc felé pedig úgy könnyű vágni, hogy felezzük, majd megint felezzük, majd újra az anyagot, ez kicsit hülyén hangzik leírva, de értitek (remélem). Ha lábakhoz megvannak a hármas osztások, akkor befonjuk a lábakat (ez milyen morbid így... :D).

A nyakába kötünk valami kis szalagot, hogy szép és nőies legyen ;)
 Örülünk neki egy kicsit :)
Aztán ragasztópisztollyal felragasztjuk a polip szemeit. Készen is van. Lehet vele vízparton labdázni, vagy csak játszani, megmutatni neki a tengert, bármit, Lillus nagyon hálás állat, bírni fogja a strapát ;)
Editkénél telitalálat volt, a nyunyuval együtt utazik velünk nyaralni (a nyunyu szent állat, mindenhova elkísér minket, de ő csak az ágyban pihen, tengerpartra nem jön).

2016. augusztus 23., kedd

Házassági jótanácsos csibék

Nórikám is beállt a sorba, és férjhez megy. Azt hiszem, én vagyok az egyetlen nő lassan az ismeretségi körömben, aki hajlandó egy férfivel házasság nélkül együtt élni és gyereket nevelni. Na meg persze Niki ;)
De lényeg a lényeg, Nóra férjhez megy, és volt neki lánybúcsúja is, perszehogy. Több kreativ dolgot is készítettem a lánybúcsúra, ebben a bejegyzésben a jótanácsos csibéket mutatom meg. 
Ezek a csibék kicsit más formában már megmutatkoztak a blogon, akkor húsvéti ajtódíszként funkcionáltak (link itt), most viszont egy kicsit átkacsintanak az adventi kalendáriumok felé, mert papír formátumú jótanácsok és kis méretű ajándékok kerültek bele Nórának a lánybúcsún részt vevő lányoktól/asszonyoktól. A lánybúcsún elég sokan voltunk, így 16 kis csibét kellett legyártanom, amibe mindenki elrejthette a buli kezdete előtt a Nórának szánt jótanácsát és ajándékát, amiből a boldog ara az esküvőjéig minden nap kinyithat egyet, és elolvashatja a barátnők/rokonok jótanácsát, és eldöntheti, hogy megfogadja őket, avagy sem. Az adventi naptárra hasonlító ötlet nem az enyém volt, de a kivitelezés, hogy csirke formába kerüljenek a kis meglepetések, már igen. Az csattanó ebben a kis kosárban amúgy az, hogy Nóra alapvetően a munkájában csirkék DNS vizsgálatával foglalkozik, így ezért lett a sok kis tollas jószág. Nagy sikert is arattunk vele, a limuzin mellett ez is telitalálat volt :) (Oké, a limuzin nyilván nagyobbat szólt, de a csibéket minden nap nyitogathatja.)
A csibék részletes leírását a fenti linken megtaláljátok, ha szeretnétek, így részletesebben itt erre nem térnék ki. A csibékhez szükség van kindertojás belsőkre, zseniliadrótra, színes papírra, ragasztóra. A jótanácsok egy részét én nyomtattam ki, és helyeztem el a csirkék belsejébe. 
Az én csibém ez az egyetlen kakas, azért annak, aki ennyit bíbelődik egy ajándék elkészítésével, kijár az egyediség. Bár lehet Nóra fel sem figyel majd erre, annyira ideges :P
A csibéket egy kis kosárban helyeztem el, alájuk pedig fűnek egy egész tekercs krepp papírt vágtam össze kis csíkokra. Hogy még csirkésebb legyen a végeredmény, színes tollakat is tettem a kosárba.



 Ezen a fotón talán jobban látszik a "fű" is.
Aztán megkapta a jogos tulaj a sok jó tanácsot ;)
 Nagy ölelés is járt, persze :D

Sok boldogságot, Nórikám! (És ez a kép az utóbbi 10 évünk egyik legjobban sikerült képe, ki is fogom nyomtatni, mert kincset ér, Nórával kb lehetetlen fotózkodni :P )

2016. augusztus 14., vasárnap

Barnuska szülinapja - kókuszkocka recept

Ugyan már régen volt Barni szülinapja, de mi most tudtuk megköszönteni őt itt anyáéknál. Két könyvet kapott a szülinapjára, az egyik olyan, amit már olvasni is fog tudni, ilyen első olvasmány élményes könyv, hiszen ő már ősszel nagy iskolás fiú lesz. Nagyon büszke is volt magára, hogy ilyen könyvet kapott, remélem majd tetszeni is fog neki, ha tudja olvasni, vagy ha el lesz olvasva neki. 
Tortát viszont nem készítettem neki, szerettem volna, de itthon nyilván nem állok neki, meg volt egy csomó kókuszkocka, így hirtelen ötlettől vezérelve azt találtam ki, hogy egy szelet kókuszkocka fogja szimbolizálni a tortát és kapott rá egy 7-es gyertyát. Nagyon örült neki szerintem, és olyan rendes volt, hogy igaz, hogy volt egy csomó kókuszkocka szelet még, de ő azt az egy, tortának kinevezett darabot elosztotta Editkével és Andriskával. Kis rendes.
Kókuszkocka receptje:
Hozzávalók:
  • 2 db tojás
  • 6 dkg margarin
  • 40 dkg cukor
  • 4 ek olvasztott méz
  • 1 csomag sütőpor
  • 50 dkg liszt
  • 2 és fél dl tej
A mázhoz:
  • 15 dkg margarin
  • 30 dkg cukor
  • 15 dkg kakaó
  • 8 ek tej
  • 1 csomag kókuszreszelék
A tésztához a hozzávalókat összekeverjük, sütőpapíros tepsibe tesszük és tűpróbáig sütjük. Ha félig kihűlt, kockákra vágjuk. 
A mázhoz a hozzávalókat felolvasztjuk, de nem forraljuk, összekeverjük. A tésztakockákat megforgatjuk a mázban, aztán meghempergetjük a kókuszreszelékben. Lehet enni :)








2016. augusztus 9., kedd

Mojito koktél/otthoni változat

Nem vagyok egy nagy koktélozós fajta, de anyának rengeteg nagyon sok citromfű és menta terem a kertjében, és azért azzal csak kezdeni kell valamit, nem maradhat csak úgy, felhasználatlanul :) Tudom, hogy a citromfű alapvetően nem része a mojito koktélnak, de engem ilyen dolgok abszolúte nem zavarnak, ezért az én itthoni mojitomba került belőle citromfű is, csak mert én szeretem. A hozzávalók sem pont ugyanazok, mint ami a nagy könyvben meg van írva, de nem is kell mindig ragaszkodni a sablonokhoz (ismét egy nagy életigazság, amit én találtam ki :P). Mivel Editke is itthon van velünk anyáéknál, ezért alkoholmentes verzió is készült, óriási sikert nem aratott Editkénél, de az elején még lelkes volt, hogy koktélozni fog ő is :D 
Hozzávalók, mindegyik érzéssel:
  • mentalevél
  • citromfűlevél
  • fehér rum
  • menta-lime szörp (ezt így készen lehet venni, cukorszirup helyett használtam, elvileg stíviával készült)
  • víz
  • menta vagy citrom szeletek
  • jégkocka (opcionális, nekünk kimaradt)
Az elkészítés nagyon egyszerű, és gyalogkakukk. Először is a citromfű és a menta leveleket leforráztam vízzel, profim mozsárban törjék össze, és öntés hozzá a rumot a mozsárban. Ha kész a főzet (ezt kevés vízzel készítettem), akkor szűrjük le, és öntsük fel hideg vízzel, jégkockával, majd öntsük szép pohárba. Öntsünk hozzá egy feles fehér rumot, egy feles szörpöt, tegyük bele a citrom vagy lime karikákat, még jégkockát, ha szeretnénk, és voilá, készen is van. Persze, akinek van ilyen koktélshakere, az rázza is össze és akkor nem kell keverni ;)

2016. augusztus 6., szombat

Nem kell szabadság???

Van egy blog, amit nagyon kedvelek, pedig alapvetően nem szeretem a városias szellemű, életmód blogokat, mert mindegyik arra törekszik, hogy megmondja a tutit, pedig egységes, mindenkinek megfelelő "jó" nincsen soha, semmiben, mert ahányféle az ember, annyiféle "jó" létezik, legyen az gyereknevelés, vagy sütés, vagy munka, vagy öltözködés. De valamiért ezt a blogot szeretem, ha a vezetője nem is egy számomra szimpi nő, de jó gondolatokat ír le (vagy vesz valakitől? kitudja). Viszont néhány napja egy olyan szintén divatos, kis képes feliratos okosságot tett közzé, ami nem megy le a torkomon. Tudom, hogy maradi vagyok, tudom, hogy nincsen mosogatógépem és az instant kávét is szeretem, de ez a mondat kiverte nálam a biztosítékot. Mivel nem akarom rontani (mondjuk eleve hülye gondolat, hogy én a kis minigondolataimmal egy nagy blogger bármi dolgát tudnám rontani...) a blog semmilyen renoméját, így nem írom ki pontosan, megjelölve forrással, de aki olvassa ezt a  blogot, rá fog ismerni, aki meg nem ismeri, az meg nehogy előítéletes legyen később. A mondat lényege abban foglalható össze, hogy minek vágyódik az ember az évi jól megérdemelt szabadsága után a munkájából, keressen olyan munkát, amiből nem akar szabira menni. Hm. Hm. Hm. 
A blogot rengetegen "követik"(ami nem jelenti azt automatikusan, hogy olvassák is, de legyünk optimisták).
Sok közülük tényleg nagyon városias, és meglehetősen könnyen befolyásolható huszonennyimennyi éves. Amivel nincsen baj. Csak annyi, hogy ennek a korosztálynak (már tisztelet a kivételnek, persze), amúgy is akkora az arca, hogy iszonyat. Főleg a fővárosiaknak. Szóval ezeknek azt írni, hogy figyelj, nem kell neked véres verejtékkel pénzt keresned, nézz meg engem, imádom a blogolást és jól meg is élek belőle, és hawaii dizsi napfény van, szerintem felelőtlenség. Persze egy blog nem nevelő célzatú, azt is tudom.  Meg azt is, hogy igen, van aki tényleg megél a blogolásból, de valahogyan nem tudom elképzelni, hogy neki ez a munka az élete minden percében akkora flash, hogy soha nem akar akár csak pár napra is kiszakadni belőle. Vagyis bocsi, ő ki tud, mert a technikának köszönhetően lehet nincs is jelen pár napig, de a bejegyzések és időzített állapotok miatt úgy tűnik, mintha. És itt van szerintem a kutya elásva, hogy úgy tűnik mintha. 
Akarjunk olyan munkát, amiből úgy tűnik, mintha soha nem akarnánk elvágyódni? Jó az, hogy úgy tűnik, mintha tökéletes életünk lenne? Cukormázas boldog munkásokkal? Ez valóság?
Egy orvos élete minden egyes percében szereti a munkáját? A fogakat tömni, a kismamákat nyugtatni, a néniknek a receptet felírni? Az óvónénitől tényleg elvárható, hogy napi 8 órában csillivilli mosolyalbum legyen, és soha ne kívánkozzon az ovitól lehetőleg minél messzebb egy csendes zugba, ahol senki nem kér zsepit tőle? A tanártól elvárható, hogy ne kívánja melegebb éghajlatra a tini diákjait? Vagy a boltostól, hogy ne legyen ki minden testrésze az idióta vásárlótól, a postástól, hogy ne akarja csak egyszer, hogy a sarki kutya ne ugasson? Vagy ha senki nem lesz orvos, óvónéni, tanár, boltos, postás és a többi, mert olyan munkát alakít ki (kérdés, hogy hogyan), amiből sose vágyódik el, akkor ki fogja ezeket a munkákat elvégezni? Miért várjuk azt, hogy ezek a munkák megbecsültek legyenek, ha egy fő bloggerina is azt írja, hogy nehogymár neked olyan munkád legyen, amiből elvágyódsz? Ez jó, tényleg, építő jellegű?
Egy ponton nyilván igen, hiszen csak abban a munkában lehetünk jók, amit valamilyen mértékben szeretünk csinálni. De én nem hiszek abban, hogy aki szereti a munkáját, az soha nem akar legalább egy kis időre kiszakadni a munkahelyéről. 
Hiszen lehet valakinek a legjobb élete, mégis másra vágyik.
Az emberbe bele van kódolva valahol, hogy vágyik arra, ami eltér a megszokottól, és az a mindennapi ember életében egy részt a szabadság. 
Szóval nem értem.
Nem értem, miért kell ilyet odanyomni az emberek arcába, hogy figyeljél már, várod a szabid, de egy lúzer vagy, miért nem olyan életed van, amiből nem akarsz szabira menni? Ez egy csúnya mondat volt, tudom.
Hozzátartozik, hogy ez a bloggerina külföldre ment most. Ami tökjó, onnan is tudja működtetni a blogot, és igazából így új életet, új insiprációt (de utálom ezt a szót, de divatos) kaphat, ami egy hát félig azért művész embernek nyilván fontos. Az íráshoz, az új ötletekhez ez mindenképpen kell, az ihlet (puccos nevén inspiráció, ohjeeee). Szóval nekem ez a szabadság nem kell dolog kicsit ilyen önigazolásnak tűnik. Hogy lám, nekem milyen remek a melóm, nem kell szabi. És tényleg, szuperjó lehet neki, emiatt jóféle irigység van is bennem, hogy bakker, megél abból, hogy blogol meg mindenféle videoakármiket tart. Komolyan, le a kalappal. Szeretnék én is ilyet, de valszeg nekem nem lesz. De annak ellenére, hogy sikeres ebben, miért gondolja, hogy másnak is ez a jó? Vagy hogy erre kell biztatni más embert? Nem csak azért, mert elvárja, hogy tapsikoljanak, hogy "tényleg, dejóis neked, hiszen annyira szuper a munkád, hogy szabi se kell, de jól nyomod!" "jajjj, bárcsak nekem is ilyen életem lenne, de hát nem mindenki olyan ügyes, mint te" és a többi. És ezekben a mondatokban az a szép, hogy igazak is, egytől egyig. Tényleg ügyes, tényleg jó neki, de valahol ezt be kellene látni, hogy ezt nem fogja mindenki olyan szépen egységesen tudni követni, mint pl azt, hogy ne ölj meg más embert, vagy mittudomén, valami életigazságot.
Ebben a mostani világban amúgy mindenki életigazságot gyárt. Nem tudom, megfigyeltétek-e. Csak az a baj, hogy minden életnek más az igazsága, ahogyan minden élet más és más. 
És szerintem, aki teheti, menjen szabira, mert az jó, akármilyen nagyonremek munkánk is van.
És akkor most csendben hallgassunk azokról, akiknek 1-2-3-4-stb gyereke van, és mondjuk kicsik, és akkor olyan, mint pihentető nyaralás az ő életükben egy oximoron.... Vagy akik otthon gazdálkodnak, és mondjuk esélyük sincsen elmenni nyaralni. Akik annyira mélyen vannak, hogy enni sincsen, nemhogy nyaralni... 
Szóval igen, persze, van egy nagy felvevőpiaca ennek a féle gondolkodásnak, csak akkor nem kell majd sokáig elmélkedni, hogy a fiatalok miért nem akarnak tanulni, miért akarnak lábat lógatni, és miért jobb otthon ülni anyuka nyakán, mint dolgozni, vagy miért jobb ugyan családban élni, de benne mégis gyereknek maradni (ebben a témában tök jó dolgok olvashatók a panpeterstop blogon, ha nem ismeri valaki, érdemes megnézni).
A bejegyzés egyesek nyugalmának megzavarására alkalmas gondolatokat tartalmaz, de minden felelősség az olvasót terheli ;)


2016. augusztus 1., hétfő

Bud Spencer emlékére

főztem csilis babot, igaz nem most, hanem még mikor szegény jobblétre szenderült. Igazából nem voltam egy nagy fanatikus Bud Spencer rajongó, de hát szerettem persze a csihi-puhis filmjeit. És ami fura, hogy eddig soha nem készítettem csilis babot, pedig nagyon finom lett, és nem is értem, hogy nem jutott ez eddig az eszembe. Igaz én nem készítettem nagyon csípősre, mert Krisztián nem igazán bírja, de aki erősebben szereti, az nyugodtan tegyen bele sok-sok erős paprikát :)
Hozzávalók:
  • fél kg sertés darált husi
  • egy konzerv vörösbab, vagy aki meg tudja normálisan főzni, rendes fejtett bab
  • egy nagy fej hagyma
  • egy kukorica konzerv
  • 1 szál sárgarépa
  • 1 kiskanál só
  • 1 kiskanál bors
  • 1 evőkanál majoranna
  • 1 kiskanál bazsalikom
  • 1 evőkanál fűszerpaprika
  • 2 paradicsom, vagy helyette paradicsom püré
  • kevés olaj
A hagymát kevés olajon megdinszteljük, majd kifehérítjük rajta a husit. A répát megpucoljuk, gyufaszálra vágjuk. Ha a hús már megpirult, akkor hozzáadjuk a zöldségeket és a fűszereket, és ha kell, akkor egy kevés vizet. Többször megkeverve kb 15 percig főzzük, illetve amíg a répa meg nem puhul. Aki nagyon szeretne hozzá köretet, főzhet tésztát, vagy rizst hozzá, mi csak így ettük, és nagyon finom volt.

2016. július 28., csütörtök

Parti falatkák

avagy miniszendvics tetszetős formában. 
A miniszendvicset mindenki szereti, vagy legalábbis sokan szeretjük, így Editke szülinapjára is ez készült. Igaz az ötletet erősen loptam Esztitől, akinek ezúton is köszönöm az ihletet, mert ilyen formában azt hiszem, soha nem jutott volna eszembe miniszenyót készíteni, pedig annyira jól néz ki. 
Sokszor készítettem már kifliből kör alakú miniszendvicset, de ez egy teljesen más dimenzió ;) Először is nem vagyunk a kiflihez kötve, meg nem kell azzal kínlódni, hogy a kifliket szépen egyforma magasságúra vágjuk, mert ez a kis kör alakú miniszenyó bizony kenyérből készül. És bár Eszti szendvicsei rendeltek voltak, így nem tudom biztosan, hogy milyen technikával készültek, de a pogácsaszaggató módszeremmel tökéletesen sikerült lemásolni az eredetit.
Hozzávalók:
  • szeletelt kenyér, amilyen szeretnénk, én magosat vettem
  • vaj/margarin/májkrém/sajtkrém/túró (bármi, amit szeretünk)
  • szalámi/felvágott/sajt/mozzarellagolyók (bármi, amit szeretünk ;) )
  • uborka/paradicsom/paprika (bármi, amit szeretünk)
  • petrezselyem zöldje
  • nagy pogácsaszaggató
Első körben a pogácsaszaggatóval kör alakú kis szenyó alapokat vágunk ki egy vágódeszkán.
Egy mindenképpen ikeás kis tálcára helyezzük a kis kenyérköröket.
Aztán ízlés szerint feldíszítjük őket, és várjuk, hogy elfogyjanak :)