Spenótos galuska

az egyik nagy kedvenc nálunk. Most Szandi blogjáról ihletődtem meg, hogy csináljak, mert ő ott babáknak kreált spenótos tésztát. Én bevallom őszintén, tutira nem fogok tésztanyújtással bajlódni, de a spenótos galuska most így eszembe jutott, és gyorsan meg is csináltam, azért egy galuskával jóval kevesebb vesződség van.
Eredetileg én a zellerhez hasonlóan nem szerettem a spenótot se egy darabig. Igazából a színe nem volt sose szimpatikus, mintha egy béka lenyúzott bőrét enné az ember... Engem legalábbis gimnazista éveim alatt erre emlékeztetett a spenót, nem csoda, hogy nem ettem belőle soha. Pedig az egész család olyan nagy örömmel ette a spenótot is, mint a halat, de engem ugyan rá nem vettek, hogy megkóstoljam. Aztán a nagy áttörés spenótevés terén valamikor egyetemista éveim alatt történt, amikor egyszer hazamentem, jól kiéhezve (jajjj, a kollégista az mindig éhezik.... legalábbis otthon mindenki ezt gondolja, és így az élelmes kollégista jól jár hétvégén :D), és anya valamilyen rejtélyes okból kifolyólag nem csinált nekem zöldséges tésztát, vagy rakott krumplit, vagy bármi nagy kedvenc kajámat, hanem spenót volt és bundáskenyér hozzá. Egy darabig nézegettem, hogy akkor most ezt komolyan gondolja, hogy ÉN, a nagy messzeségből (240 km Gödöllő-Mezőberény egy átszállással, azért azt a távot nagy teljesítmény átaludni a vonaton...:D) hazatért, éhes, fáradt és egészen szerencsétlen gyerek most magában fogok bundáskenyeret enni, vagy megbirkózom a békával esetleg? Hát úgy gondoltam, hogy mi vesztenivalóm van, megkóstolom a béka-spenótot, egy életem egy halálom, úgyis vizsgaidőszak következett. És mit ad a jó Isten, finom volt a spenót. Komolyan meglepődtem rajta, hogy ennek jó íze van. Amúgy azóta se tudom, hogy anya ténylegesen miért is nem főzött más kaját nekem, lehet, hogy én magam mondtam neki, hogy jó lesz magában a bundáskenyér is (azt is nagyon szeretem amúgy, kemping sajttal és teával a legkirályabb kaja!), mert azért ilyet sose csinált, hogy ha hazamentünk bármikor is Mártival, akkor ne lett volna a kedvenc kajánkból egy tonna.
Aztán először én magam fagyasztott spenótból próbáltam főzeléket legyártani még szerelmünk hajnalán Krisztiánnal, a Zombor utcában, hát mit mondjak, borzalmas végeredménnyel. Egyrészt valami okból én nem tudtam, hogy hogyan kell egy főzeléket berántani (elég sok főzési hiányosságom volt 22 évesen, na, másra kellett koncentrálnom annak idején :D), másrészt meg kihagytam belőle a fokhagymát. Hát nekem a spenót fokhagyma nélkül - szellemesen megfogalmazva a Completta reklám után - olyan volt, mint a Dallas Bobby nélkül, borzalom.... De akkor még Krisztián, ahogy szoktam neki mondani, még nagyon szeretett, és megette a borzalom spenótomat, bár mondta utána, hogy sokszor azért ne főzzek ilyet.
Aztán áttértünk a rendes, leveles spenót használatára. Erről is van egy történetem, ami emlékezetes volt. Azt hiszem 2 éve történt. Krisztián ugye nagy piacon vásárló fajta, aki az öreg nénikkel bizniszel a  legszívesebben, így aztán rásózott valami kedves néni 4 (!!!!) csomag spenótot. Én a spenótot csak úgy vagyok hajlandó megenni, hogy a leveleiből egyesével kitépem a levélereket. Eléggé pepecs meló, de ez van, anya is így csinálja, én is így csinálom, mert így szeretem. Mikor hazajött vele, éppen ablakot mostam (rengeteg ablakunk van, és nagyok is, utálok ablakot mosni). Mondtam neki, hogy én ugyan nem állok neki spenótot pucolni, együnk valami egyszerűbbet, halrudat meg sült krumplit vagy vegyünk egy hamburgert és kész. Nem, ő spenótot akar enni. Erre én balga azt találtam mondani, hogy akkor pucold meg te. Krisztián hogy szépen fogalmazzak, nem az a gyors ember, megfontoltan és (rettentő) alaposan végez el mindent, ami kb 2x annyi időt vesz igénybe, mint nekem. Azt a 4 csomag spenótot, és nem túlzok, komolyan, 2 órán keresztül pucolta és mosogatta, én meg azt se tudtam, hogy hol akadjak ki, és hogyan közöljem vele, hogy nem normális, amit csinál. Ja, és hát ugye rohadt éhes is voltam az egész napos ablakpucolás után, és én ha éhes vagyok, nem ismerek se embert se istent, addig, amíg tele nem lesz a hasam. Ebbe a remek hangulatba érkezett meg Regina az örömhírrel, hogy Zoli eljegyezte. Amire mi annyit reagáltunk; én: "Gratulálok, legyetek boldogok" Krisztián: "Tényleg?" és utána kb semmit se szóltunk ahhoz a szerencsétlen lányhoz, aki szerencsére azért ismer már minket régen, és inkább hazament..... De azért happy end lett a vége, mert miután kidühöngtük magunkat a spenóton (én, hogy nincs még egy ilyen alapos és ezáltal lassú ember, Krisztián, hogy türelmetlen vagyok és nem igaz, hogy nem bírom kivárni, hogy kész legyen) és ettünk helyette egy szendvicset, lementünk Regináékhoz és méltóképpen (lerészegedéssel) megünnepeltük a gyönyörű szép gyűrűjét (amilyet végül tévedésből én is kaptam, de az egy másik történet...).
Na szóval a spenótos tésztát én fagyasztott spenótból csinálom, elkerülendő a 2 órás pucolási procedúrát :) Rendes galuskatésztát csinálok egy tojásból és kb 40 dkg lisztből (tejles kiőrlésűből is jó lesz, csak abból nehezebb jó galuskatésztát csinálni), és hozzáadom a felolvasztott spenótot levestől.

Ha nem elég a liszt, még teszek hozzá. Sós vízben kifőzöm és egy jénaira szűröm.
Vagy sajtot reszelek rá, vagy tömlős sajtkrémet, mindkettővel nagyon finom lesz, és teszek rá még egy adag galuskát. A tetejére is mehet a sajt.

Majd beteszem a sütőbe. Kb 20 percig 200 fokon sütöm, aztán teszek rá tejfölt és pirítom még egy kicsit.

 Miután megsült is lehet rá tejfölt tenni, vagy már a tányéron is, én szeretem jó tejfölösen.
Editkének is nagyon ízlett, pedig ő elvileg ugye megfullad a darabos kajától, de ezt nyelte, mint - stílszerűen - kacsa a nokedlit :) És rengeteget "segít" a konyhában is, kis ügyes :)