2016. augusztus 24., szerda

Nyaralásra különleges labda állatka

A nyaralásra nálunk mindig kell valamilyen extra dolog, mint plüssállat, játék, akármi, ami néha-néha a nyaralás helyszínén is marad egészen sajnálatos módon. Bár tavaly csak egy fürdőruhát hagytunk el (de hogy ezt hogyan sikerült, azt nem tudom), de az idén már nem bíztam a véletlenre, olyan játékot viszünk, amit ha el is hagyunk, akkor se lesz katasztrófa helyzet, mert ez a jópofa kis polip kb fél óra alatt elkészül és bármikor újra legyártható. Mégis cuki, és Editke is egyből a szívébe zárta az általa Lillusnak elkeresztelt polipot. Az ötlet a Praktikából van, az elkészítéséhez semmi extra dolog nem kell, még csak kifejezetten türelem sem, hiszen a legnagyobb meló vele a lábak összefonása, de azt egy gyerek is könnyen, és nagy örömmel elkészíti, ahogyan nálunk Editke is csinálta. 
Ez lesz a végeredmény, kis labdafejű, vízálló nyaralós játék.

Hozzávalók a poliphoz:

  • pólóanyag, kb 50 cm kör átmérőjű méretben
  • egy szivacslabda
  • befőttesgumi
  • maradék szalag a nyakába, de ez el is maradhat (mondjuk Editke esetében minél díszesebb, annál jobb, szóval örüljek, hogy csillámport nem kellett rá szórni)
  • mozgó állatszem
  • ragasztópisztoly
Először a póló anyagból kivágjuk a kört. Azért lesz jó a póló anyag, mert nyúlik, így a fonás is könnyebb (én egész egyszerűen szétvágtam egy száz éve nem használt pólómat, éljen az újrafelhasználás). A kör közepére helyezzük a szivacslabdát, felhajtjuk az anyag szélét, összegumizzuk, megigazgatjuk, hogy a fején sima legyen az anyag. A lelógó anyagot 8 részre vágjuk (mert a polipnak 8 lába van), és minden egyes részt további 3-ra, hogy összetudjuk fonni a lábát. Az eredeti ötlet a Praktikában nem egészen így van, de szerintem ez így sokkal jobb, és szebb lesz a végén. Nyolc felé pedig úgy könnyű vágni, hogy felezzük, majd megint felezzük, majd újra az anyagot, ez kicsit hülyén hangzik leírva, de értitek (remélem). Ha lábakhoz megvannak a hármas osztások, akkor befonjuk a lábakat (ez milyen morbid így... :D).
A nyakába kötünk valami kis szalagot, hogy szép és nőies legyen ;)
Örülünk neki egy kicsit :)
Aztán ragasztópisztollyal felragasztjuk a polip szemeit. Készen is van. Lehet vele vízparton labdázni, vagy csak játszani, megmutatni neki a tengert, bármit, Lillus nagyon hálás állat, bírni fogja a strapát ;)
Editkénél telitalálat volt, a nyunyuval együtt utazik velünk nyaralni (a nyunyu szent állat, mindenhova elkísér minket, de ő csak az ágyban pihen, tengerpartra nem jön).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése