2016. november 21., hétfő

Fahéjas karácsonyi keksz, lakásavató verzióban

Nekem ez a keksz recept vált be legjobban a keksz nyomdázáshoz, nem folyik el a minta sütés közben, a keksz is finom, bár én fel szoktam turbózni még azzal, hogy a kekszek alját olvasztott csokiba mártogatom. Most ezt a jó kis receptemet a Krisztitől kapott kekszfeliratozó nyomókámmal (mi ennek a rendes neve, azt nem tudom) készítettem el, "new home" felirattal. Amúgy lehet rejtett diszleksziás vagyok, mert elsőre soha nem találom el, hogy hogyan kell betenni a betűket fordítva meg tükrözve, hogy a kekszen majd jó sorrendben legyenek olvashatóak a feliratok, dehát ez van, ezt nem adják a phd-hoz sajonos 😜 Mást se, az a baj. Mondjuk egy rendes állást is adhatnának, na mindegy, ez egy másik bejegyzés témája lehetne. Nem ezé a cuki kekszé. 
Hozzávalók:
  • 12,5 dkg vaj
  • fél pohár porcukor (egy pohár 2,5 dl)
  • 2 evőkanál barnacukor
  • fél kávéskanál só
  • 1 tojás
  • 1 kávéskanál vanília aroma
  • 1 teáskanál fahéj
  • 2 evőkanál tej
  • 2 pohár liszt
A puha vajat összekeverjük a cukorral, majd hozzáadjuk a tojást és a többi hozzávalóval összegyurmákoljuk. Igazából én sose használok ehhez fakanalat, simán kézzel összegyúrok mindent és kész. Egy órára fóliába csomagolva hűtőben pihentetjük a tésztát. Utána vékonyra nyújtjuk, formázzuk, belenyomjuk a mintát, és 180 fokon megsütjük. Ha van kedvünk, az alját csokiba is márthatjuk, és még finomabb lesz a kekszikénk. 


Szerintem egy szép dobozban ajándéknak sem utolsó, de lehet csak én rajongok túlságosan a gasztroajándékokért. 💖

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése