2017. január 31., kedd

Van-e új célod az életben?

A kreativ oldalam is működik ám, de most valamiért nem olyan nagy lelkesedéssel írok, nem is tudom megmagyarázni az okát, talán nem is kell. Leginkább ott keresendő a probléma, hogy annyi hatás ér, sok ember sok féle dologról ír, ami hozzám is eljut, és néha leesik az állam, hogy ki mit gondol. A világról, az életről, adott esetben rólam. És ez úgy hat rám, hogy megmerevedek, és inkább nem írok :D Jó nagy hülyeség, de ez van. 
Szóval jönnek ám a jó kis receptek is majd szépen sorban, és igen, diétás receptek, nem azért, mert én állandóan diétázok, hanem mert ilyen az életmódom, nem akarok cukrot meg fehér lisztet enni, és lehet ezért utálni. 
De amiről most akarok írni, hogy az embernek kellenek új célok és kihívások az életben (tényleg kellenek?). És most nem arra gondolok, hogy újévi fogadalom, és akkor az idén ennyit meg ennyit fogok félretenni, elmegyek egy zarándokútra, lefogyok 60 kilósra, mittudomén, hanem igazi, megvalósításra váró célok, és a lényeg, mit teszünk érte, teszünk-e egyáltalán valamit érte. Mert nagyon szép dolog ábrándozni egy boldogabb jövőről, miközben a kezünk a bilibe ér. Lehet nekem célom, hogy karibi utazásra menjek, de a realitások talaján maradva ez nem megvalósítható cél egy év alatt (az én keresetemből). Egy workshop megszervezése, vagy éppen valami kreativ dolog piacra vitele, az már inkább megvalósítható cél, mert mondjuk nem feltétlen kell pénz hozzá (aminek én mondjuk szűkében vagyok), hanem egy ötlet, amin ha sokat elmélkedek, csiszolom, őrzöm, akkor a végére tökéletes lehet, és megvalósíthatóvá válik. Miért írok így rébuszokban? Ennek mi értelme? Azért, mert ebben az évben annyi új fába vágom már most, januárban a fejszémet, hogy félek a végén elkopik a fejsze éle (=nem tudok mindent megvalósítani, amit szeretnék). És nem szeretném előre elkiabálni a dolgokat.
Sokat beszélgettem Zsuzskával, hogy igazából az olyan típusú embereket, mi ő meg én, mi a tök hajtja mindig, hogy valami újba, merészbe vágjon, és ne laposodjon el az élete, ne maradjon mindig a jól kitaposott mederben, ahol békésen, de ugyanakkor kicsit unalmasan folyik tovább? (=Miért kell anyukának wellness-fitness, mikor otthon a helye, és egyáltalán, ki látott már olyat, hogy egy jó családanya vasárnap magára hagyja a gyermekét, szigorúan M-mel? Az anyák nagy része ezt nem meri megtenni, főleg nem egy teljesen szingli barátnővel, akivel nem feltétlen a gyermek étkeztetése a téma.) Miért vágyik az egyik ember mindig másra, újra, kihívásra, a másik meg miért elégedik meg azzal, ami van? És talán még nem is ez a helyes kifejezése az érzéseimnek. Miért gyártok én mindig saját színezőt, játékot, akármit a gyerekemnek, miért nem elég az, amit készen meg tudok venni (és meg is veszem azt is, persze...)? Miért jár az agyam egyfolytában valami más tevékenységen, ami nem a munkám - pedig a munkámat is, legalábbis annak egy részét, nagyon is szeretem, és az agyamat teljesen le is terheli, de mégis, szeretnék emellett valami mást, teljesen ellentétes dolgot végezni? És ezt a másik ember miért nem érzi? Jó válasz persze erre a kérdésre az, hogy sokfélék vagyunk, és mindenki másra vágyik. És ez teljesen igaz is. De ha lenne ennél is több eszem, mint ami van (hehe), és sok pénzem, tuti, hogy elkezdeném vizsgálni, hogy genetikai szinten miben különbözik egy ilyen típusú ember, akinek az agya mindig pörög, mást szervezkedik, attól, aki bemegy a boltba és megveszi készen a gyerekének a jelmezt? (És félre ne értse valaki, tök rendben van az is, hogy valaki jelmezt vesz, hát én meg veszek zöldséget a piacon, mert azt nem tudom megtermelni). Szóval van-e különbség? Miért? Hogyan alakul ki? Kell-e ez a nagy önismeret, önfejlesztés, akármicsoda hókuszpókusz a mai világban? 
"Olyanok vagyunk, mint a hópelyhek; mindannyian mások a magunk csodálatos módján"

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése