2018. január 3., szerda

Tükörglazúros csoki mousse torta, újévi formában

Ez a torta talán életem egyik legfinomabb gyártmánya. Imádom a csoki mousse-t, és ez az igazi, amit a kistarcsai cukiban is árulnak. A tükörglazúr ugyan nem lett a legfinomabb, ezt elismerem, de majd fejlesztek rajta. A receptet a Praktika januári számában találtam, bár számos dolog van, amit szerintem illett volna egy ilyen lapba leírni, mondjuk, hogy mekkora méretű tortaformára való az adag, vagy hogy mennyi roletti kell a torta körbedíszítéséhez.
A tortát szilveszterkor készítettem el, kettős célból, egyrészt az újév okán, tök cuki kis malacok vannak rajta, másrészt meg Krisztinek a szülinapjára, bár elmondta vagy 25x, hogy még nincs is 36 éves 😁 majd csak 7 nap múlva, amit természetesen tudtunk mindannyian, de hát pont a szülinapján nem fogunk találkozni, így előre kellett "inni a medve bőrére". Szerintem Krisztinek is ízlett, a kis malackáknak meg külön nagy sikere volt, szóval biztosan el fogom még készíteni ezt a tortát. 
Az eredeti recepten annyit változtattam, hogy sima vizes piskótát sütöttem meg a torta aljának. Kicsi, 24 cm-es tortaformát használtam.
Hozzávalók: 
A piskóta aljához:
  • 2 tojás
  • 10 dkg cukor
  • 10 dkg liszt
  • 4 evőkanál víz
  • késhegynyi szódabikarbóna

A csoki mousse-hoz:
  • 4 dl tejszín
  • 30 dkg étcsoki
  • 1 zacskó zselatin

A tükörglazúrhoz:
  • fél zacskó zselatin
  • kb 4 evőkanál cukrozatlan kakaópor
  • kb 4 evőkanál cukor
  • 1 dl víz
Először a torta aljához megsütjük a piskótát. A tojásokat szétválasztjuk, a sárgájához hozzáadjuk a cukrot és 2 evőkanál vizet, habosra keverjük. A fehérjéhez is hozzáadunk 2 evőkanál vizet, kemény habot verünk belőle. A lisztet elkeverjük a szódabikarbónával. A liszt felét hozzáadjuk a tojássárgájához, óvatosan beleforgatjuk, majd hozzáadjuk a fehérjehab felét is, nem kavarva, hanem egyirányba beleforgatjuk. Ezután a liszt másik felét és a tojáshab másik felét ugyanígy hozzáadjuk. Kapcsos tortaformát kibélelünk sütőpapírral (én csak az alját szoktam), beleöntjük a tésztát és 180 fokra előmelegített sütőben tűpróbáig sütjük. 10 percig ki ne nyissuk a sütő ajtaját, mert nem lesz szép a piskóta. Nekem ennek a piskótának csak a felére volt szükségem, így kettévágtam, hogy alacsonyabb legyen a tésztaréteg.
A csoki moussehoz a csokit gőz felett megolvasztjuk. A tejszínt kemény habbá verjük a zselatint is felhasználva. Ha az olvasztott csoki már langyos, akkor a tejszínhez forgatjuk és a kapcsos tortaformában lévő piskótalapra kenjük, jól lehűtjük.
A csokiglazúrhoz a vízzel és a cukorral szirupot főzünk, majd ha meghűlt kicsit, akkor hozzákeverjük a zselatint (én csak kb a  felét használtam fel egy zacskónak, a vízhez kell igazítani a mennyiséget). Hozzákeverjük a kakaóport, kicsit hagyjuk dolgozni a zselatint, majd a lehűtött tortára kenjük, lesimítjuk egyenesre. 
A kis malacokat én készítettem fondantból, fehéret vettem, ételfestékkel festettem meg, és kialakítottam a malacka alkatrészeket 🐷 Hagytam megkeményedni a fondantot, majd belenyomtam a malackákat a glazúrba.


 És belülről, hogy látszódjon, milyen sok finom krém van benne.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése